Kr.e 88-ban elkezdődött az első mithridateszi háború (Kr.e. 88-84), VI,Mithridátesz (Kr.e. 121-63) egy nap alatt 80 000 embert mészároltatott le Kis-Ázsiában. A római sereg élére Sulla (Kr.e. 138-78) került, aki alig hagyta el Rómát, leváltották, és a sereg élére Mariust emelték. Ezért Sulla Róma ellen vonult, megszállta a várost és vérfürdőt rendezett a néppártiak között, de a néppárti vezetők, köztük Marius, elmenekültek. Ezután Sulla Kis-Ázsiában legyőzte VI.Mithridatészt, majd békét kötött vele. Kr.e. 83-ban hazatért és korlátlan időre diktátorrá választatta magát és újra korlátozta a néptribunusi hatalmat. Sulla ellenfeleit a feketelistával, a proscriptióval állitotta félre. A feljelentő részesedést kapott az áldozat vagyonából, a többi a hatalomé lett. Rómában 90 szenátort és 2600 lovagot öltek meg. Hogy biztositsa támogatói körét, rengeteg veteránt letelepitett Itáliában és 10 000 rabszolgát felszabaditott és letelepitett. A senatus létszámát 300-ról 600-ra emelte és saját hiveivel töltötte meg. Kr.e 79-ben lemondott, majd egy évvel később meghalt.
Kr.e 70 körül a Spartacust legyőző Pompeius és Crassus között fellángolt a vetélkedés a hatalomért. Ráadásul VI.Mithridatész térnyerése újra problémát jelentett. Pompeius (Kr.e 106-48) legyőzte Mithridatészt (Kr.e 74-64) és a kalózokat is, miáltal megnőtt a tekintélye. A senatus, látva megnövekedett erejét, megpróbálta háttérbe szoritani, nem adtak földet veteránjainak , és ezért Pompeius a senatus ellenségével, a néppárttal szövetkezett. Caesar (Kr.e 100-44) kibékitette a két hadvezért és békét kötött velük Kr.e 60-ban a senatus ellen. Ez lett az első triumvirátus, a három férfiú szövetsége (Kr.e. 60-53). Caesar régi előkelő patricius családból származott, de kapcsolatai a néppárthoz fűzték. Ünnepi játékokkal, gladiátori viadalokkal elnyerte a tömeg rokonszenvét, de eladósodott, ezért megszerezte Hispánia egyik helytartóságát, ahol a lakosság kárára vagyont gyűjtött. A triumvirátus révén Caesar Kr.e 59-ben consul lett, és földet adott Pompeius veteránjainak. Ezután felosztották maguk között a hatalmat. Crassus Syriába,
Caesar Galliába, Pompeius Hispániába ment helytartóként. Kr.e 53-ban a parthusok legyőzik Crassust, aki meghal. Ezzel megszűnt a triumvirátus. Pompeius a senatus oldalára állt Caesarral szemben, aki létrehozta Gallia provinciéát (Kr.e 51) és óriási hadizsákmányra és hadseregre tett szert. Kre. 49-ben a senatus arra kérte Caesart, hogy oszlassa fel seregét, és menjen haza, de ezt visszautasitotta és seregével átlépte Gallia és Itália határát, a Rubicon folyót és megindult Róma felé. Kitört a polgárháború. Mivel Pompeiusnak nem voltak légiói Itáliában, Caesar bevonult Rómába. Legyőzi Pompeius hispániai légióit majd Pharszalosznál. Kr.e. 48-ban legyőzte Pompeiust, aki Egyiptomba menekült, de ott meggyilkolták, mert nem akartak összetűzést Julius Caesarral, Róma új urával.
Caesar először elfoglalta Egyiptomot, de meghagyta trónján az utolsó Ptolemaioszt, Kleopátrát.Egyiptomból inditott hadjáratot a keleti provinciákba, Kr.e 47-ben Zelánál legyőzte a pontusi erőket. Hazatérve Rómába örökre diktátorrá választatta magát, főpap (pontifex maximus) és néptribunus is lett. Teljhatalmat gyakorolva reformokat hajtott végre. Letelepitette veteránjait, csökkentve a plebs számát. Értékálló aranypénzt veretett és sok provinciabelinek polgárjogot adott. Csökkenteni akarta a senatus tekintélyét, ezért a testület létszámát 900 főre emelte. Korrigálta a naptárt, rátértek a szökőéves napévre.
Intézkedései a plebs és a lovasság körében népszerűek voltak, de Caesar a köztársasági hagyományokra nem volt tekintettel. Ez összeesküvéshez vezetett, és Kr.e. 44 március idusán (15-én) Brutus és Cassius vezetésével megölték.
Caesar halálával újra felszinre kerültek az ellentétek. A köztársaságiak nem rendelkezdtek semmiféle jelentős hatalmi és katonai erővel, igy a hatalom ismét egy-két befolyásos vezér kezébe ment át.Antonius, Caesar volt parancsnoka, Lepidus, a lovasság vezetője, és Caesar unokaöccse, a diktátor örököse, Octavianus emelkedtek ki. Ők hárman egymással versengtek, és Kr.e 43-ban megkötötték a második triumvirátust, Kr.e 42-ben Philippinél pedig legyőzték Caesar gyilkosait. A triumvirek ezután felosztották egymás között a birodalmat. Antonius kapta a keleti területeket Egyiptommal, Octavianus a nyugati részeket és Lepidus Afrikát, aki rövidesen visszavonult a politkától.
Octavianus és Antonius között felszinre kerültek az ellentétek és Octavianus Antonius ellen eredményes propagandát fejtett ki és Kr.e. 31-ben Actiumnál legyőzte. Egyiptom provincia lett (Antomius itt akarta magát örök nyugalomra helyeztetni), de most már nem a senatus, hanem Octavianus ellenőrzése és hatalma alatt. Igy kezében tartotta Róma gabonaellátását. Igyekezett egyeduralmát leplezni, ezért látszólag lemondott a hatalomról, csak megtiszteltetésből fogadott el cimeket, pl. Augustus (istentől gyarapitott férfiú), vagy princeps (első polgár), melyből rendszere, a principátus nyerte a nevét. A kulcsfontosságú köztársasági tisztségeket a kezében tartotta, és ezeken érvényesitette akaratát, a hadseregre támaszkodva.
Consulként a végrehajtó hatalom vezetője, néptribunusként sérthetetlen volt, s vétójoggal rendelkezett. Censorként hiveit ültette a senatusba, pontifex maximusként pedig a kultikus életet irányitotta. Meghagyta a régi tisztségeket és támogatta a korai köztársasági hagyományokat. Megjelent a testőrgárda (praetorianusok). Békére törekedett a szomszédos államokkal, keleten lemondott a hóditásokról és az Eufrátesz mentén tartós határt hozott létre. Északon meghóditotta Pannóniát (Kr.e. 9) és Moesiát és a határt a Duna vonalára helyezte. Ezek a természetes határok jól védhetők voltak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
