Középszintű történelem érettségi tételek (2017)
- Mária Terézia és II. József reformjai

Előzmények

III. Károlynak (1711-1740) nem volt fiú örököse, ezért még életében el kellett fogadtatnia a Birodalomban a leány-ág öröklését. Megalkotta aPragmatica Sanctio (törvényes szabályozás) nevű törvényt, melyet el akart fogadtatni a birodalom különböző területeivel. A magyar országgyűlés 1722-23-ban cikkelyezte be jelentős ellenállás nélkül. Ez azért ment ilyen simán, mert a magyar rendek még mindig tartottak a töröktől és ez a szerződés biztonságot nyújtott egy esetleges támadás ellen, továbbá az uralkodó biztosította a nemesi adómentességet és a vallásszabadságot, ezen felül az országot a saját törvényei szerint fogják kormányozni. Kialakultak azok a viszonyok, melyek 1918-ig meghatározóak maradtak hazánkban. 1740-ben meghalt III. Károly, a trónt lánya Mária Terézia örökölte.

Mária Terézia (1740-80)

Apja halála után rögtön kitört a Habsburg örökösödési háború, mely 1748-48-ig tartott. II. Frigyes porosz uralkodó hadüzenet nélkül megrohanta Sziléziát, a spanyolok és a franciák pedig a Habsburg területek felosztását tervezték. Mária Terézia a magyar rendekhez fordult, akik 1741-ben a pozsonyi országgyűlésen 60.000 katonát adtak (”életünket és vérünket”) a harcok lezárásához, de előbb törvénybe iktatták újra a nemesi adómentességet. A háború végén végül is Szilézia porosz kézen maradt, sőt, a hétéves háborúban (1756-63) sem sikerült visszaszerezni.
Mária Terézia a háborúk után nekilátott a birodalom belső rendjének megszervezéséhez. Abszolutista intézkedéseket hajtott végre, ami azt jelenti, hogy a rendek háttérbeszorításával rendeleti úton hajtotta végre felülről jövő reformjait.1764-ben létrehozta az Államtanácsot, mely az ország központi szerveit koordinálja és tartja a kapcsolatot az udvarral. Reformjainak kidolgozásában fontos szerepet kapott Kaunitz kancellár, aki 12 pontos paktumot készített terveiről. 1765 után nem hívott össze országgyűlést.

Belső intézkedései

  • 1754-ben kettős vámhatárt állított fel. Egy határ húzódott az egész birodalom körül, mely az osztrák- és cseh ipart védte a külföldi riválisoktól. A másik határt pedig Magyarország köré húzta, azért, hogy a magyar ipar ne fejlődhessen és a birodalom felvevőpiaca legyen. Viszont kedvező volt a mezőgazdaság számára, tehát az ország a birodalom éléskamrája lett.
  • 1764-ben sor került a mádéfalvi veszedelemre, amikor a székelyek uraik ellen fordultak a magas adók miatt. Ebben a korban a jobbágy nagyon sokat fizetett, ezért érthetőek a megmozdulások.
  • Tartoztak az államnak 15-30 forintos hadiadóval, a háziadóval a vármegye költségeinek fedezésére, fizették a porciót és a forspontot. A jobbágy tartozott a földesúrnak is a robottal, a kilenceddel, az ajándékkal, a dézsmával. Volt továbbá kötelező pénztartozása is. Ezek mellé jöttek az úgynevezett banalitásjogok, vagyis a földesúri monopóliumok. Ez azt jelentette, hogy csak a földesúr malmában őröltethet, csak a földesúr kocsmájában fogyaszthat bort, és csak urán keresztül adhatott el húst… Ezen felül fizették az egyházi tizedet.
  • 1755 és 1778 között több urbáriumot adott ki (az az irat, melyben a földesúr lefektette az őt megillető szolgáltatásokat) Ezek közül legfontosabb az 1767-es,melyben szabályozta a jobbágyi terheket. Meghatározta az egységes jobbágytelek nagyságát (16-40 hold) és az utána fizetett járadékokat. A jobbágy 52 napi igás- vagy 104 napi gyalogrobottal tartozott, de ettől “dologidőben” el lehetett térni. Kötelezte a földesurat a terhek beszedésére, de tiltotta a túlkapásokat, mert féltette az állami bevételeket (”Etetni kell a juhot, hogy nyírni lehessen!”) Meghatározta a telek tartozékait is. A belső telekhez tartozott a ház és a konyhakert, a külső telekhez tartozott a szántó, a kaszáló. Az redőket és a legelőket a falu közösen használta. A telki állományon kívüli földek közé tartoztak az irtványok, a szőlő és a bérelt föld. Ezeken többnyire zsellérek gazdálkodtak.
  • 1777-ben kiadta a Ratio Educationist, melyben kötelezővé tette az elemi iskola elvégzését. A rendelet hatására több iskola épült az országban (pl. 1778-Révai elődje Győrben)
  • Katonai főiskolát alapított.
  • Létrehozta a Teresiumot, mely egy hivatalnokképző intézet volt.
  • Feloszlatta a Jezsuita rendet, törekedett az egyház visszaszorítására.
  • Testőrségét magyar nemesifjakkal töltötte fel, de nem azért, mert annyira be akarta volna vonni őket az európai műveltségbe, hanem akart egy biztos, hozzá hű réteget a magyar társadalomban.

II. József (1780-90)

1765-től Mária Terézia társuralkodója a birodalomban, halála utána gyakorlatilag Magyarország királya. Azért gyakorlatilag, mert nem volt megkoronázva, kalapos király volt, hogy ne kössék a magyar törvények. Nehezen kezelhető gyerek volt, nem kedvelte az udvari pompát, a vadászatokat és a társaságot. Gazdasági és filozófiai műveket olvasott. Kedvelte a zenét. 1765-től Falkenstein gróf álnéven járta az országot (második Mátyásnak is nevezte a nép).Felsége Mária Izabella volt.

  • Uralkodása során kb. 6000 rendeletet hozott. Takarékossági intézkedéseket hozott, ennek jegyében 1780-ban lecsökkentette az udvar és a testőrség létszámát. A palota egy részét is lezáratta. Enyhítette a cenzúrát.
  • Megszüntette a megyerendszert, (hogy háttérbe szorítsa a rendeket) helyette tíz kerületet hozott létre. Központok: Nyitra, Besztercebánya, Kassa, Munkács, Nagyvárad, Temesvár, Buda, Pécs, Zágráb, Győr. A kerületek élére biztosokat állított. Megszüntette a főispáni címet is. Az alispán választását pedig ő maga gyakorolta. Egyik legfontosabb rendelete az 1781-es türelmi rendelet, mely biztosította a szabad vallásgyakorlatot. Betiltotta a “nem hasznos tevékenységet” űző rendeket (tanítás, gyógyítás), ezért lett az addig kolduló Bencés rend oktató rend. Egyházellenessége miatt VI. Pius pápa 1782-ben felkereste és kérte, hogy enyhítsen a szigoron. (”fordított Canossa-járás”)
  • Mindent egységesíteni akart, ezért 1784-ben a birodalom hivatalos nyelvévé tette a németet. Kimondta a törvény előtti egyenlőséget és eltörölte a halálbüntetést. Csökkentette az úriszék (földesúri bíróság) hatáskörét.
  • 1785-ben kiadta a jobbágyrendeletet, mellyel jelentősen javította a jobbágyság életét. Eltörölte a “jobbágy” elnevezést, megvalósította a szabad költözést. Lehetőséget adott az önálló hivatásválasztásra, a jobbágy foglalkozhatott bármivel, amivel akart. Ezekkel az intézkedésekkel gyakorlatilag megszüntette az örökös jobbágyságot.
  • Meg akarta adóztatni a nemességet is, de a halál közbeszólt. Halálos ágyán minden rendeletet visszavont, kivéve a türelmi és jobbágyrendeletet.

II. József hibája az volt, hogy nem volt tekintettel az egyes tartományok fejlettségére. Mindent egységesen akart látni, túl gyorsan és erőszakosanpróbálta megreformálni az országot. Halála után újjáéledtek a megyék, nőtt a nemzeti öntudat és terjedtek a forradalmi eszmék.

 
1. Ókor
 
2. Középkor
 
3. A középkori magyar állam
 
4. Kora újkor
 
5. Magyar kora újkor
 
6. Újkor
 
7. Magyar újkor
 
8. A világháborúk kora
 
9. Magyarország (1914-1945)
 
10. Jelenkor
 
11. Magyarország 1945 után
 
12. Társadalmi ismeretek
 
Számláló
Indulás: 2017-05-07
 

Képtalálat a következőre: „transparent image”


Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA