A magyarság őstörténete

                A magyarság őstörténetén a honfoglalás előtti egész időszakot értjük. Ennek feltárásában elsősorban a történelmi segédtudományok vannak segítségünkre (pl. régészet, nyelvészet, néprajz, embertan stb.)

            A magyarságnak nincs mindenki által egységesen elfogadott őstörténete. A leginkább elfogadott nézet szerint a magyar nép a finnugor népek családjából származik.

A magyarság vándorlásának ázsiai szakasza (kr.e. 4000 k - kr.u. 500)

                1. Az uráli őshaza: az Urál-hegység és az Ob folyó közötti terület. A települések a folyók mentén voltak® a fő táplálékforrás a halászat volt. Pattintott kőeszközök használata.

Kr.e. 3000 körül ebből az őshazából indul meg a szétvándorlás (ennek oka a túlnépesedés). Az észak és kelet felé indulókat nevezzük szamojédoknak, a nyugat felé indulókat finnugoroknak.

            Idővel bekövetkezett a finnugorok szétvándorlása is (kr.e. 2000 körül kezdődött és kb. 500 évig tartott). Két csoport nyugat felé vándorolt (permi népek és finn-volgai népek), egy helyben maradt, ill. lassan dél felé vándorolt. Ezeket nevezzük ugoroknak, s elsősorban az ő történetük a fontos a magyarság szempontjából.

            2. Az ugor őshaza: Mivel az ugor csoportok déli irányban mozdultak el, az ugor őshazát az Irtis, Tobol és Ob folyók középső folyásának vidékére tehetjük. A délre vándorlás oka a természeti körülmények megváltozása (felmelegedés). Ekkor térnek át az ugorok a termelő gazdálkodásra (állattenyésztés és földművelés). A fő ágazat a legeltető állattartás volt (ló, juh, kecske, szarvasmarha). Egy település 10-20 nagycsalád együttélését jelentette.

            Az ugor közösség a kr.e. 1000 és 500 közötti időben bomlik fel: oka a folytatódó felmelegedés. Egyes csoportok kénytelenek áttérni a nomád állattartásra. A földművelés háttérbe szorult.

Az ősmagyarság kb. a kr.e.1000 és 500 közötti időszakban kezdte el önálló fejlődésének útját járni.

            3. A "magyar őshaza": területe a Dél-Urál vidéke. Az ősmagyarság itt kapcsolatba került az itt élő iráni törzsekkel (szkíták és szarmaták) (a két népcsoport keveredése). Életmód: nyáron vándoroltak, télen a folyók mellett voltak. A folyók mellett voltak a szántóföldek, tehát az ősmagyarság a nomadizmus ellenére sem hagyott fel a földműveléssel.

Itt már megnő az egyes családok közötti vagyoni különbség: fokozatosan létrejön az úr-szolga viszony. Új típusú fegyverzet kialakulása is megfigyelhető: nyíl, íj, rövid kard és lándzsa.

A magyarság vándorlásának európai szakasza (5. századtól a honfoglalásig)

                A magyarság európai vándorlásának helyszíneit nagyrészt török népcsoportok lakták. Erről az időszakról már vannak írásos forrásaink:

            1. Dzsajháni leírása 920-ból. Az arab államférfi és tudós a kereskedők beszámolói alapján írta meg művét, mely nagyrészt 880 körüli viszonyokat tükröz, de eredeti szövegében nem maradt ránk. Dzsajháni tudósításának kivonatait Ibn Ruszta és Gardizi másolta le.

            2. Bölcs Leó (886-912) bizánci császár "Taktika" című munkája, mely a korszak népeinek hadszervezetét és taktikáját mutatja be.

            3. Bíborbanszületett Konstantin (913-959) bizánci császár "A birodalom kormányzásáról" című műve. Ez 950 körül keletkezett, s az uralkodó értesüléseit a magyarokról az udvarában járt magyar vezetőktől szerezte.

            1. "Magna Hungaria": a mai Baskíria területe volt a magyarság első európai szálláshelye. Az ősmagyarság tkp.-en átköltözött a Dél-Urál keleti lejtőiről az Urál nyugati oldalára. Az itt élt magyarok utódait találta meg a 13. sz. első felében Julianus barát. Az ő utazása óta nevezik ezt a területet Magna Hungariának.

A Baskíriába való átköltözés időpontjai bizonytalanok: vagy kr.e. 400, vagy 350-450 között vagy az 550-es években következett be.

Ekkor kezdődtek meg a kapcsolatok a török népekkel.  A gazdálkodásban a legeltető állattartásé volt a vezető szerep, de a földművelést is ismerték. A társadalom nemzetségekre és törzsekre tagolódott.

            Magna Hungaria elhagyását sem ismerjük pontosan. A magyar törzsek kb. 750 körül vándorolhattak tovább dél, ill. nyugat felé. Oka: talán egy ellenséges nomád törzs támadása.

            2. Levédia: a Don, a Donyec és az Azovi-tenger határolta területről van szó. Önálló törzsek helyett itt egységes államalakulatot találtak őseink: a Kazár Birodalmat. A birodalom élén a kazár kagán állott.

A magyar törzsek kénytelenek voltak elismerni a kazár fennhatóságot. A kazár kapcsolatok a magyarság életének minden területén éreztették hatásukat. A gazdálkodásban a földművelésre terelődött a hangsúly. A magyarok megismerkednek a szőlőműveléssel, borászattal, kertkultúrával, nagyot fejlődik az ekés földművelés és az állattartás.

A kazárok a magyarság politikai szervezetére is hatással voltak: a kettős fejedelemség kialakulása. A magyarok első vezetőjét kündünek nevezték. Ez Levedi volt. A kazár forma alapján azonban a főkirály csak névleg uralkodott, a tényleges hatalom a magyaroknál is a második ember, a gyula kezében volt. Ő foglalkozott igazából az államügyekkel, és ő volt a hadsereg vezetője is.

A hagyományok és leírások szerint a magyarságnak ekkor 7 törzse volt. Ebből 5 török (Kér, Keszi, Tarján, Kürtgyarmat, Jenő), a maradék 2 törzs neve pedig finnugor eredetű (Nyék, Megyer). A 7 törzs mellett egy nyolcadik is csatlakozott a magyarokhoz (kabarok), mely valószínűleg a kazár birodalmon belüli egyik elszakadni akaró nép lehetett. A kabarok az előhad szerepét töltötték be a későbbi honfoglaláskor.

            A magyarok a Kazár Birodalom területét is elhagyják. A nyugatra történő vándorlás vagy egy besenyőktől elszenvedett vereség következménye volt, vagy a kazár birodalomban folyó belháborúk miatt megromlott magyar-kazár viszony okozta. Költözésük a 850-es években történhetett.

            3. Etelköz: = folyóköz (etil=folyó). A magyarság utolsó szálláshelye volt a Kárpát-medence előtt. A Kárpát-medence és a Kazár Birodalom közötti területen feküdt Etelköz.

Az életmód nem változott alapvetően, a költözés hatására a földművelés kissé háttérbe szorult, és átmenetileg ismét előtérbe került a nomád állattenyésztés.

Etelközben kerül sor Álmos fejedelemmé választására, valamint a vérszerződésre.

A honfoglalás (894-902)

            Honfoglaláson a magyar népnek Etelközből a Kárpát-medencébe való beköltözését értjük.

A honfoglalás okai a következők lehettek:

1. Etelköznek nem voltak jól védhető határai
2. A 890-es évek elején megindultak az arabok, melynek hatására a besenyők 895-ben átkeltek a Don folyón, és megtámadták az ott élő magyarságot. A besenyők gyors győzelme annak volt köszönhető, hogy a magyar fősereg Árpád vezetésével nem tartózkodott Etelközben.
3. A Kárpát-medence hatalmi viszonyai nagyon előnyösnek látszottak. A Dunától nyugatra a frankok, keletre pedig a bolgárok kezében volt a hatalom, északra a morva fejedelemség terült el.  Mind a frank, mind a bolgár birodalom peremvidéknek tartotta a Kárpát-medencét. (862-től a magyarok többször is megfordultak már a Kárpát-medencében)
4. Csábítóak lehettek a földrajzi előnyök: a Kárpát-medence hegyekkel zárt, tehát jóval könnyebben védhető.
5. A terület viszonylag ritkán lakott.

A honfoglalás idején a következő népek élhettek a Kárpát-medencében:

• szlávok: az ország peremvidékét és a Dunántúl bizonyos részeit lakták.
• avarok

A honfoglalás lefolyása:

            [László Gyula "kettős honfoglalás" elmélete szerint a 7. sz. végén egy nomád vándorlási hullámmal magyarok (onogurok) is érkeztek a Kárpát-medencébe, s az ő hatásukra az itt élő késő-avarok elmagyarosodtak. A honfoglalók eszerint tehát már magyarokat találtak az új hazában]

            895-ben két fontos esemény történt. Az egyik a magyarok segítségnyújtása volt Bizáncnak a bolgárok ellen (a magyar seregeket Árpád vezeti), a másik pedig az a besenyő támadás, mely az év második felében az Etelközben maradt magyarságot is az új területre űzte. A támadás 895 nyarán történt, és Simeon bolgár cár ezt arra használta fel, hogy bosszút álljon az őt korábban megtámadó magyarokon. A besenyő támadás következtében az Etelközben maradt törzsek bemenekültek a Kárpát-medencébe. Az erdélyi hágókon és főleg az Al-Duna mentén jutottak be Erdélybe. Erdélyben megölik a fejedelmet, Álmost.

896 és 899 között történt a magyarság ideiglenes berendezkedése a Dunától keletre eső területeken. Pannónia (Dunántúl) elfoglalására 900-ban kerülhetett sor.

            900 nyarára az egész Kárpát-medence a honfoglalók kezébe került. (A honfoglalók létszáma 400 000 - 500 000 között lehetett).

A honfoglaláskori magyar társadalom:

A honfoglaláskori vezető tisztségek:

5. A kalandozó hadjáratok (862-970)

                Árpád után Fajsz (948?-955) lett a fejedelem, majd Taksony (955-972).

            Kalandozó hadjáratokon tkp.-en a 10. sz. magyar külpolitikáját érthetjük. Zsákmányszerző hadjáratok voltak, melyeket a katonai kíséret kényszerített ki, s mindig akkor indultak, amikor kedvező volt erre a külpolitikai helyzet. A kalandozók nem az egész magyarságból kerültek ki, sokkal inkább egy-egy határmenti törzs akciójára gondolhatunk. A fejedelem sosem tartott a kalandozókkal, mindig kisebb rangú vezetők vettek részt a harcokban. (Harci taktikájuk: megfutamodást színleltek a harcvonal középső részén, miközben a szélek a helyükön maradtak. Az üldözők szétszóródtak, és a hátrafelé nyilazó magyarok előbb-utóbb megállásra kényszerítették őket. Ezután a hátulról támadó szélső seregek segítségével legyőzték a felbomlott egységekben harcoló nehézfegyverzetű ellenséget.) A fő zsákmányt a rabszolgák, nők, arany, posztó, szövet, lovak, marhák jelentették. Később a zsákmányolást felváltotta a kiszemelt terület adóztatása.

            A magyar kalandozók szinte egész Európában megfordultak. A hadjáratok száma 40-60 között volt.

A nyugat felé irányuló hadjáratoknak két csatavesztés vetett véget:

• 933: Merseburg
• 955: Augsburg (a Lech-mezei vereség)
  • A csata magyar vezéreit (Lehel [Lél], Bulcsú, Súr Regensburgban 955. augusztus 15-én felakasztják. 

A csatavesztések oka: a nyugatiak kiismerik a magyar harcmodort és sikeresen megszervezik védelmüket + sikerül a széttagolódást megszüntetni (lásd a Német-Római Császárság megalakulását)

Kelet felé (Bizánc ellen) még 970-ig vezettek a magyarok hadjáratokat.

A kalandozó hadjáratok következményei:

            1. Külpolitikai váltás: Taksony fejedelem ezután elsősorban védelemre rendezkedett be

            2. A kereszténység felvételére irányuló törekvések nem Bizánc, hanem Róma irányában történtek.

            A kalandozó hadjáratok lezárulásával megindult az a folyamat, amely a magyarság európai állammá alakulását  lehetővé tette.