Az erőviszonyok alakulása

A törökkel folytatott két évszázados párharc során a magyarság számára egyre kedvezőtlenebbé váltak az erőviszonyok. A XVI. Század elején tovább romlott a helyzet, a gazdag közel-keleti tartományok megszerzése kétszeresére növelte az Oszmán Birodalom területét, népességét és bevételeit. Ez a hatalmas erő, melyet a despotikus török rendszer mozgósítani tudott, felülmúlta bármelyik európai nagyhatalom erejét. Ezzel párhuzamosan Magyarországon a királyi hatalom meggyengült. A Délvidék magára maradt. A királyi jövedelem nem érte el a végvárvonal fenntartásához elengedhetetlenül szükséges 200 ezer aranyforintot, a külföldi segélyeket sokszor elnyelte a királyi udvartartás. A várak állapota folyamatosan romlott, s a központ nem rendelkezett a nagyobb ostromok idején szükséges felmentő hadsereggel, mely nélkül legnagyobb végváraink sem voltak képesek hosszabb ideig ellenállni.

Külpolitika

II. Ulászló a bárók nyomására és dinasztikus megfontolásból a Habsburgokhoz közeledett. A törökkel szemben Miksától remélt támaszt. A Habsburgokkal való szövetkezés ellenállást váltott ki a nemességből, s nem hozta meg a kívánt eredményt sem. A hatalmas birtokokkal rendelkező Habsburgok ereje számtalan helyen le volt kötve, így nem tudták erőforrásaikat ebben a térségben összpontosítani. A túlságosan megerősödő dinasztia ellen formálódó európai koalíció révén a Habsburgokkal együtt Magyarország is elszigetelődött. Mi több, a cognaci ligához a franciák révén a Török Birodalom is csatlakozott. A magyar külpolitika a Jagelló-korban folyamatosan a béke fenntartására törekedett, s ezt a törökök lekötöttsége miatt el is tudta érni. I. Szulejmán trónra lépésekor követeket küldött Budára, ahol azokat fogságba vetették. A szultán a támadás megindítása mellett döntött.

A végvári vonal összeomlása

A szultán Szabács ellen indult, amit az első rohammal bevett, majd elfoglalták Nándorfehérvárt (1521). Az ország a Duna mentén nyitottá vált a törökök számára. A vár felmentésére gyülekező erők meg sem kísérelték visszafoglalni a rommá lőtt vár visszafoglalását. A török megerősíthette új hadállásait.

II. Lajos hatalomszerzési kísérlete

II. Lajos, felbuzdulva Habsburg Ferdinánd sikeres ausztriai fellépésén, maga is szembefordult a rendekkel. Először Csehországban, majd Magyarországon indított támadást a bárók befolyása ellen. A hatvani országgyűlésen megfosztotta Báthori Istvánt nádori méltóságától, s helyébe Werbőczy Istvánt választatta meg. A pénzügyek rendbehozatala érdekében visszavette a rézbányászatot a Fuggerektől. Az intézkedések azonban elkéstek, s ellentétes hatást váltottak ki. A bárók egységbe tömörültek, s a 1526-os rákosi országgyűlésen Báthori István újra átvette a nádori tisztséget. A rézbányák még a Fuggerek bérleti díjánál is kevesebbet hoztak, mert nem volt pénz a bányászatra. A király reformtervei megbuktak, a bárók és a nemesség egymás ellen acsarkodtak, miközben Szulejmán hadai megindultak Magyarország belseje felé.

A mohácsi csata

A magyar vezetők időben hírt szereztek a közelgő támadásról, ennek ellenére semmi komolyabb előkészületre nem került sor. A király hadba hívta a nemességet, azonban csekély számú haderő gyűlt össze. A nagyobb haderővel rendelkező méltóságok nem merték elhagyni tartományukat. A király elindult délnek, de már Érden megállt, hogy bevárja a későn érkezőket. Eközben a szultáni had, mintegy 60 ezer reguláris katona, temérdek kisegítő és martalóc Nándorfehérvárnál átkelt a Dunán, majd az egyetlen még jelentős erősséget, Péterváradot elfoglalta. Tomori Pál – ekkor már a magyar seregek fővezére – csekély számú, de tapasztalt csapata Tolna térségében egyesült a király mintegy 20 ezer fős, nemesekből, főúri bandériumokból és zsoldosokból álló hadával. Heves vita bontakozott ki, vállalják-e a küzdelmet. Tomori és a délvidéki katonái kierőszakolták a támadást. A csatára a mohácsi síkon került sor. A győzelem egyetlen reményét a nehézlovasság rohamának sikere jelenthette volna. A fergeteges roham összeomlása után azonban a csata két óra alatt elveszett. A lovasság egy része menekült, de sokan elestek vagy a mocsarakba vesztek. A gyalogság zöme – elveszítve a lovas biztosítást – eredeti harcrendjében pusztult el. A csatamezőn maradt többek között Tomori Pál is. Politikai szempontból a legnagyobb veszteség a király halála volt, aki menekülés közben a megáradt Csele-patakba fulladt. A magyar államgépezet megbénult, egységes cselekvésre, ellenállásra nem került sor.

A török kivonulása

A győzelem után Szulejmán lassan elindult észak felé; ellenállással nem találkozott. Szulejmán kardcsapás nélkül vonult be Budára, katonái kirabolták és felgyújtották a várost. A vár azonban sértetlen maradt. A menekülő népet több helyen lemészárolták. A török, felprédálva Pestet, a Duna-Tisza közén keresztül zsákmánnyal, foglyok tízezreivel kivonult az országból. Szapolyai 10-15 ezres erdélyi hadával nem merte és nem is tudta megakadályozni a török hadmozdulatait.

Kettős királyválasztás

Mohácsot követően a koronáért elsőnek Szapolyai János szállt harcba. Ő volt a leghatalmasabb földbirtokos, a legnagyobb haderő ura, Erdély vajdája. Szapolyai elfoglalta az ország jelentős részét, s 1526 novemberében a Szent Koronával Székesfehérváron megkoronáztatta magát. A Habsburg-barát bárók Pozsonyban 1526 decemberében Habsburg Ferdinándot királyukká választották.

Polgárháború

Ferdinánd tízezer zsoldosával Tokajnál döntő vereséget mért Szapolyaira. Ezek után Szapolyai Erdélybe hátrált, majd Lengyelországba menekült. Ferdinándot Székesfehérváron megkoronázták a Szent Koronával. Szapolyai nehéz helyzetében a Habsburgok ellenfeleitől várt támogatást. Segítséget kért a török szultántól, aki támogatásáról biztosította. A török seregek megindultak Magyarország felé. Szapolyai már 1528-tól kisebb török segédhadakkal visszaszerezte a Tiszától keletre eső területeket, mivel Ferdinándnak elfogyott a pénze és szélnek kellett eresztenie zsoldosait. Szulejmán 1529-ben ellenállás nélkül nyomult előre hadai élén Magyarország földjén. Nem követelt semmit Szapolyaitól a hűbéri alázaton kívül, adót sem kellett fizetnie. Szulejmán elfoglalta, majd átadta Szapolyainak Budát, majd seregeivel Bécs ellen indult. Az ostrom elhúzódott, az idő hidegre fordult, s a török haderőt csak kivételes esetekben tartották fegyverben az ősz beállta után. Szulejmánnak eredménytelenül kellett visszavonulnia. A török kudarca megnehezítette Szapolyai helyzetét. Hívei jelentős része elhagyta, s a következő zavaros időkben a bárók hol az egyik, hol a másik király oldalára álltak. A szultán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs ellen. Ekkor azonban nem a Duna mentén, hanem a Dunántúlon keresztül vonultak, hogy lerövidítsék az utat, s hogy a még érintetlen, így a seregek ellátását biztosító vidéken haladjanak keresztül. 1532-ben azonban a Habsburgok is jelentős erőket tudtak Közép-Európában mozgósítani. Több mint 100 ezer német zsoldos állt Bécs térségében a törökkel szemben. Szulejmán hadai Kőszeg váránál megálltak és ostromba kezdtek. Feltételezhetően a szultán húzni akarta az időt, vagy keletebbre akarta csalni a németeket. A kőszegiek hősies helytállásának köszönhetően elmaradt az erőviszonyokat eldöntő küzdelem. Mind az 1529-es, mind az 1532-es hadjárat azt bizonyítja, hogy az oszmán hadsereg Magyarország belső területeitől nyugatra már nem tudott eredményesen hadat viselni a nagy távolság és a török hadsereg felépítése miatt. Mivel az ostrom mindig a központból indult, minél messzebb kellett eljutni, annál kevesebb idő maradt a harcra és annál nehezebb volt ellátni a hatalmas embertömeget. A kortársak számára egyre nyilvánvalóvá vált, hogy a két nagyhatalom nem bír egymással. Magyarország a két birodalom ütközőzónájába került, s másfél évszázadra hadszíntérré változott. A két fél 1533-ban szerződést kötött, melyben Ferdinánd elismerte, hogy a szultán Szapolyainak adta az ország nagyobbik felét. Cserébe Szulejmán hasonlóan elismerte Ferdinánd jogait a nyugati részeken.

A váradi béke

Ferdinánd és Szapolyai 1538-ban Váradon a megkötött egyezség értelmében kölcsönösen elismerték egymás királyságát. A béke értelmében Szapolyai halála után az egész ország Ferdinándra vagy utódaira száll. Szapolyai utódai nevében is lemondott a trónról. Esetleges fiúági örökösei számára a Szepességet és hercegi rangot biztosított a béke. Azonban Szapolyai másként értelmezte a békét, miután fia született a Jagelló Zsigmond lengyel király lányával, Izabellával kötött házasságából.

Az ország három részre szakadása

Szapolyai halálával (1540) megváltoztak az erőviszonyok. Halálos ágyán megeskette Fráter Györgyöt és Török Bálintot, hogy a váradi béke megszegésével a csecsemő János Zsigmondot választják királlyá. Szapolyai hívei nehéz helyzetbe kerültek, mivel Ferdinánd érvényesíteni akarta jogait. Fráter György Szulejmántól kért segítséget, így a török hadak 1541-ben felvonultak Magyarországon és szétverték Ferdinánd hadait. Nemcsak a magyar urak nem bíztak a csecsemőben, de Szulejmán sem látta biztosnak hűbérese helyzetét. Csapatai 1541. augusztus 29-én megszállták Budát. A török berendezkedett Budán, Izabellának és a csecsemőnek adta Erdélyt és a Tiszától keletre eső országrészt.

Kísérlet az újraegyesítésre

Buda eleste után Fráter György kormányzó úgy vélte, hogy a török kiszorítása Ferdinánddal együtt lehetséges. Megállapodott a Habsburgokkal. A gyalui egyezmény (1541) értelmében Izabella és János Zsigmond lemond országáról és átadja a Szent Koronát. Ferdinánd ígéretet tett az ország megtartására és Buda visszavételére. Ferdinánd 1542-ben támadást indított Buda visszafoglalására, azonban csapatai gyengék voltak, és visszájára fordult a hadjárat. A várat nem sikerült visszavenni és válaszul a török hadjáratot indított. 1541 és 1546 között sorra estek el a magyar erősségek és Buda körül török várrendszer jött létre. Ferdinánd 1547-ben öt évre békét kötött a törökkel. 1551 nyarán a gyalui egyezmény értelmében megkezdődött a keleti országrész átadása. Ferdinánd zsoldosai követségnek soknak, hadseregnek kevésnek bizonyultak. A helyzet Fráter Györgyöt taktikázásra kényszerítette a törökkel. Ez azonban félelmet keltett a zsoldosok vezérében, így 1551 decemberében Ferdinánd jóváhagyásával meggyilkolták Fráter Györgyöt.